28. rész

(a kép forrása: weheartit)

-Mondjad Luke.-szólt bele álmos hanggal Ash.
-Ashton...-megszólítottam, de ekkor sírni kezdtem. Lehet, hogy mégsem kellett volna felhívni.
-Baj van?-kérdezte. Válaszul csak megkérdeztem, hogy el tudna-e jönni abba a parkba, amelyikbe vagyok. Azt mondta, hogy azonnal indul. Azt hittem, hogy meg fogja kérdezni, hogy miért sírok, vagy valami. De semmit nem kérdezett, csak mondta, hogy jön. Amúgy sem mondtam volna el neki, mert nem tudom, hogy taxival jön-e, vagy az anyukája kocsijával. Ez esetben az utóbbi rossz választás lett volna.
Körülbelül egy negyed órával később megérkezett. Odasétáltam hozzá, majd megkérdezte, hogy mi a baj.
-Miért sírsz? Miért vagy itt? Te részeg vagy?
-Nem vagyok részeg Ashton!-szóltam le.-Lehet, hogy Hope meghal.
Egy másodpercre érdeklődve nézett rám, majd széles mosoly ült az arcára.
-Te tényleg ittál.-mondta.-Gyere, menjünk haza.
-Nem-nem!-tiltakozásomat fejrázással jeleztem.-Ott van abban a kórházban Calum-mel együtt. Fel tudod fogni?-mutattam a kórház felé.
-Mi van?-nézett értetlenül.
-Körülbelül egy órája felhívott egy nő. Azt mondta, hogy Hope és Calum balesetet szenvedtek. Autóbalesetet! És itt kötöttem ki!-elmagyaráztam neki a kialakult helyzetet. Döbbenten nézett rám, azt hiszem még levegőt is elfelejtett venni.
-Mond, hogy viccelsz!
-Szerinted felkelnék hajnali 2-kor, hogy eljöjjek egy kórház elé csak azért, hogy átverhesselek?
-Ahogy ismerlek nem...-dünnyögte. Nagyokat nyeltem, már nem tudtam mit mondani.  Elakadt a szavam. Lehet, hogy utoljára láttam Hope-ot tegnap. Lehet, hogy utoljára csókoltam meg édes ajkait. Lehet, hogy utoljára mondhattam el neki, hogy mennyire szeretem. Bár több időt tölthettem volna vele, és bár eljöhetett volna velünk Amerikába. Sokszor egyedül hagytam, pedig nem kellett volna. Rendesen ki kellett volna mutatnom az iránta érzett szerelmem. El kellett volna mondanom neki, hogy mennyire szeretem és bizonyítanom kellett volna. Nem kellett volna elengednem Amerikába, nem kellett volna engednem, bántsák miattam.
-Akkor most mi lesz?-kérdezte Ash.
-Fogalmam sincsen.-idegességemben a tenyeremet csapkodtam össze.-Azt mondta Calum orvosa, hogy egy óra múlva mehetek be hozzá.
-Te beszéltél az orvosával?
-Igen beszéltem. Még Hope-éval is. De bár ne tettem volna.-kezeimmel eltakartam az arcomat. Újra könnyezni kezdtem. Ilyen gyengének és sebezhetőnek még sohasem éreztem magamat. Akármit tettek anyáék, akármit mondtak a rajongók, akárhogyan szét akartak szedni minket...ilyet még nem éreztem. Olyan gyenge voltam lelkileg és testileg is, hogyha egy egy éves gyerek belém rúgott volna, akkor is összeestem volna.
-És mit mondtak?
-Calum nincsen eszméleténél és nem tudják, hogy mikor fog felkelni. Hope-ot meg vizsgálják. Ashton, mond meg nekem, mit tegyek? Én már nem bírom, fel tudnék robbanni.
-Erős vagy Luke. Ki fogod bírni.-biztatás képpen vállon ütögetett.
-Nem vagyok erős. Egy kicsit sem. Csak nem mutatom ki.
-Minden rendbe fog jönni. Hope is és Calum is meg fog gyógyulni. Mind a ketten egészségesek lesznek és akkor majd ott folytatjátok, ahol abbahagytátok.
-Semmi sem lesz olyan, mint 3 évvel ezelőtt. Mindig, amikor megcsókolt, beleszerettem.
-Luke!-kiabált rám.
-Ashton!-kiabáltam vissza.

***1 óra múlva***

Éppen itt vagyunk a váróteremben, várjuk Dr. Davidson-t. Azt mondta a recepciós nő, hogy mindjárt jön. Azonnal leragad a szemem, pedig már megittam egy kávét. Ashton szintúgy van. Mikey-t nem akartuk felkelteni, majd reggel megtudja. Meg úgy is keresni fog minket és akkor majd elmondjuk neki. De még mindig nem tudom, hogyan adagoljuk neki ezt az egészet, hisz ez még nekünk is borzasztóan sok volt. Arról meg nem is beszélve, hogy Joy-nak, David-nek, Allen-nek és Beatrice-nek hogy mondjuk el. Majd megkérem Ashton-t, hogy jöjjön velem és segítsen elmondani a történteket.

-Bemehetnek Calum-höz.-jött ki a szobából Dr. Davidson.

-Felébred már?-kérdezte Ashton.

-Még nem.-rázta meg a fejét Dr. Davidson.

-Köszönjük.-mondta Ash, majd bementünk a szobába, ahol Calum van. A szívem egyre hevesebben vert. Amikor beértünk, az idegességtől rosszul lettem. Szédülni kezdtem és hányingerem lett.

-Minden rendben?-kérdezte Ashton. Gondolom látta rajtam, hogy nem vagyok a legjobb állapotban.

-Azt hiszem, hogy megyek hányni.-mondtam, majd kiszaladtam a kórteremből.

***Ashton szemszöge***

Luke hirtelen elszaladt. Azt mondta, hogy rosszul van. Vagyis, hogy megy a mosdóba hányni. Biztos az idegesség miatt. Tényleg durva, ami történt, még most is rossz belegondolni, hogy pont velük történt ez...

Leültem Calum ágya mellé és csak néztem. Nagyokat nyeltem. Végignéztem rajta. Infúzió a jobb kezében, a bal pedig be van kötözve.  Száján és arcán hatalmas vágások, az egyik össze is van varrva a szájánál. Borzalmas így látni az egyik legjobb barátodat. Nem hiszek az ilyenekben, de csipkedni kezdtem magam, hátha felébredek, de semmi. Még mindig ugyanott voltam, ugyanott ültem, Calum pedig ugyanúgy feküdt az ágyon. Mielőtt eljöttem, felkeltettem anyát és mondtam neki, hogy el kell mennem egy kicsit otthonról, de sietek haza. Később hagyok neki egy hangüzenetet a telefonjára, hogy mégis egy kicsit később megyek haza.

Gondolkodásmenetemet Luke szakította félbe. Illetve az, hogy visszajött.

-Jobb már?-néztem rá.

-Igen, egy kicsivel.-mondta rekedtes hangon. Rossz volt ránézni. Látszódott rajta, hogy megviselte ez az elmúlt 2 óra. De hülyének is tartanám, hogyha nem viselné meg, hiszem mégis a barátnője és a legjobb barátja fekszik a kórházban.
-Ülj le.-mondtam, majd felálltam és átadtam a helyet Luke-nak.
-Köszi.-mondta, majd helyet foglalt. Én meg felültem a másik ágyra, ami a szobában volt. Láttam Luke-on, hogy teljesen elfehéredik.
-Ha nem akarsz itt lenni, akkor elmehetünk.-vetettem fel az ötletet.
-Nem, nem kell. Megvárom a reggelt és akkor majd beszélek Dr. Madennel.
-Az ki?
-Hope orvosa. Nem adott túl sok reményt, úgy felidegesített...
-De Luke...-rápillantottam az órámra.-Hajnali 4 van. Most itt akarsz ülni még 3-4 óráig?
-Igen.-mondta határozottan.
-Akármi van, mond el nekem nyugodtan.
-Okés, köszi.-válaszolt, majd rám nézett. De tekintetét hamar visszakapta Calum-re. Láttam már Luke-ot nagyon sok féle képpen, de így még nem. Megijeszt. Olyan fehér, mint a fal. Nem is csodálom. Rémálom lehetett neki most ez a pár óra. Én is nagyon aggódom a srácok miatt, igaz, ez rajtam aligha meglátszik. Az ember azt gondolhatja, hogy nincsen semmi bajom, de ez nem így van. Az ideg szétvet, amíg itt ülök. Egy perc olyan, mintha egy óra lenne. Nem tudom, hogy mi lesz, hogy mi fog történni, de most nagyon nagy szüksége van Luke-nak rám. Most kell igazán mellette állnom. Most nagy harcot kell vívnia. Nem is tudom, hogy fogom megtartani, hogy olyan legyen, amilyen volt. Hogy ne roppanjon össze. Kemény menet lesz. De nem baj. Én itt leszek mellette, bármi történik is.