29. rész

(a kép forrása: weheartit)

***3 órával később***

Elaludtam. Arra keltem fel, hogy valaki dünnyög. Óvatosan kinyitottam a szememet, majd megláttam Calum-ot, amint éppen Luke-ot nézi. Luke egyik keze az ágyon volt, a kezén a feje. A másik keze meg lógott, és így aludt.

-Calum.-szóltam neki oda halkan. Erre rám nézett. Mosolygásra állt a szám. Megtöröltem a szemeimet. Lepattantam az ágyról és Luke-hoz sétáltam, majd bökdösni kezdtem.-Luke, kelj fel.
-Hmmmm...-dünnyögött.-Mi az?
-Reggel van. Nézz fel.-utasítottam. Nem akarta felemelni a fejét, de én megtettem helyette. Amikor meglátta, hogy Calum őt nézi, könnyes lett a szeme.
-Szia Luke.-mondta Calum halkan. Luke-nak a szava is elakadt.
-Álmodok?-rám nézett és kérdezte. Én csak megráztam a fejemet. Jó érzés, hogy Calum ébren van és beszél és mozgatja a végtagjait. Jó látni, hogy egyben van. Viszont elég pocsékul fest, de nem ez a lényeg, hanem az, amire már több órája várunk. Végre felébredt és elmesélheti, hogy pontosan mi történt, mert nem hiszem el, hogy rajta és Hope-on kívül senki se tudja. Illetve, a másik kocsi vezetője tudhatná, de majdnem egy órája kaptuk az információt, hogy emlékezetkiesése lett, úgyhogy semmire sem emlékszik.
-Hogy vagy?-ásítottam egyet.
-Mindjárt szétszakad a fejem.-mondta elcsukló hangon.
-Akkor kérek egy fájdalomcsillapítót az egyik nővértől.-indultam volna meg, de Luke leszólított.
-Majd én megyek, mert úgy is szólni kell az orvosnak is.-felállt a székről és kisétált az ajtón. Calum-mel egymásra néztünk, majd óvatosan közelítettem az ágya felé.
-Jó hogy felkeltél.-mondtam mosolyogva.
-Hope hogy van?-kérdezte. Nyeltem egy nagyot. Nem tudom, hogyan tudassam vele a történteket. Végül is a baleset után mindent végigaludt. Semmit sem tudhat.
-Valahogy van...valahol...-válaszoltam.
-De hol? Ashton válaszolj.
-Nem tudjuk.-mondtam egyszerűen. Nem akartam felzaklatni. Így sem olyan jó neki, gondolom, erre rátett volna még egy lapáttal, az ha elmondom, hogy Hope-ról semmit sem tudunk. Erre bociszemekkel nézett rám, és egyszerűen nem tudtam tovább hazudni neki.-Annyit tudunk, hogy körülbelül 3 órával ezelőtt vizsgálták. Azóta semmi. De mesélj csak. Mi történt?
-Nem.-ennyit mondott és a fejét rázta.-Nem akarom elmondani.
-Okés, de azért majd egyszer szeretnénk tudni, hogy mi történt. Megértjük, hogy nagyon rossz ez most neked, de rajtad áll most a dolog. A másik sofőrnek emlékezetkiesése van, semmit sem tud. Még a felesége nevét sem, borzasztó.
-Nem vagyok képes elmondani. Olyan rossz volt...
-Ezek szerint emlékszel rá. De ugye tudod, hogy majd jön egy nyomozó és egy rendőr és nekik mindent el kell majd mondanod? Elhiszem, hogy nehéz lehet, de aggódunk miattatok. Mert szeretünk titeket és fontosak vagytok nekünk. Tudnunk kell, hogy mi történt.
-Majd később elmondom.
-Oké.-válaszoltam.
-Mikey-nak nem szóltatok?-kérdezte.
-Nem mertünk. Valószínűleg alszik még.-ebben a pillanatban Luke jött be -feltehetően- Calum orvosával és két ápolónővel. Kiküldtek minket. Leültünk az ajtó melletti padra, majd vártunk. Pár perccel később 3 eléggé érdekesen öltözött ember jelent meg az ajtó előtt. Kettő tuti rendőr volt, egy meg pszichológus. Bent voltak már majdnem egy órája. Luke a telefonját nyomkodta és néha könnyezett is. Nem adott ki hangokat, nem mondott semmi, de látszódott rajta, hogy ideges és, hogy fáradt. Nekem meg már minden bajom van. Aggódok, félek és álmos vagyok. Elmentem az italautomatához kávét venni, és hoztam egyet Luke-nak is. Ez alatt az egy óra alatt aligha váltottunk pár szót. Átsétáltam a baleseti osztályon és hát...katasztrófa. Egy tinédzser lány begipszelt kézzel vette fel a dzsekijét, gondolom jó volt az éjszakája. Egy másik nőnek a feje vérzik. Egy pasas meg szerintem éppen hányni készült. Mit csinálnak az emberek hajnalban? Alig múlt hét óra és a fél rendelő a balesetin tele van...
Majdnem reggel 8 óra volt, amikor a rendőrök és pszichológus, az ápolónők és végül az orvos elhagyta a szobát. Az orvos mosolyogva ránk nézett és azt mondta, hogy visszamehetünk. Felálltunk a folyosón lévő padról, majd szépen lassan visszavándoroltunk Calum-höz.

***Luke szemszöge***

-Na, mi volt?-kérdezte Ashton, miközben leült a Calum ágya mellett lévő székre. Én felültem az egyik ágyra, ami a szobában volt.

-El kellett mondanom, hogy mi történt. Mindenről részletesen be kellett számolnom. És közben kicserélték az infúziómat. Voltak itt rendőrök, meg egy pszichológus is. A rendőrök mindent írtak, amit mondtam.

-Akkor most nekünk is beszámolhatsz a történtekről.-mondtam, miközben az ágyon a lábaimat himbálóztattam.

-Mindent olyan részletesen, mint a rendőröknek.-helyeselt Ash.

-Okés.-kezdte Calum. A szívem egyre hevesebben vert. Amikor mentem a fájdalomcsillapítóért és Dr. Davidson-ért, akkor megkérdeztem tőle, hogy lehet-e tudni valamit Hope-ról. Azt mondta, hogy semmi újjal nem tud szolgálni.-Elhagytuk a bulit, olyan hajnali fél kettőkor. A kocsiban ültünk és énekeltünk.

-Ki vezetett?-vágtam közbe.

-Hope. Hope vezetett. De egy kortyot sem ivott alkoholos italból. Ott tartottam, hogy nagyban énekeltünk a kocsiban. Mindent, ami eszünkbe jutott. Aztán beszélgettünk a lányokról és...

-Calum, kitérnél a lényegre?-kérdezte idegesen Ash.

-Azt mondtátok, hogy mindent részletesen...

-Jól van, folytasd.

-Éppen azon gondolkodtam, hogy hazamegyek és bedőlök az ágyba, amikor Hope megkérdezte, hogy mikor megyünk legközelebb bulizni. Mondtam neki, hogy felőlem akármikor, de legközelebb innia kell legalább egy kis sört és majd hívunk taxit, hogy jöjjön értünk. Beleegyezett. Aztán beszélgettünk, hogy Taylor-al megy turnézni és mennyire várja már. Sok híres személyiséggel meg fog ismerkedni és alig várja már, hogy a színpadon legyen, énekeljen, gitározzon, egyik városból a másikba menjen, repüljön országok között, tengere felett és, hogy jól érezze magát. Elmondtam neki, hogy én mindennek nagyon örülök és annak is örülnék, ha emiatt nem veszekednétek.-rám nézett.-Mondta, hogy nagyon szeretitek egymást és, ha a mi turnéink sem tudtak szétszakítani titeket, akkor ez sem fog. És azt is mondta, hogy mindent meg fog tenni, hogy boldog legyél akkor is, amikor nem találkozhattok. Én ezen jót mosolyogtam, mert szerintem nagyon aranyos dolog. Egy pár percig csendben voltunk. El akartam neki valamit mondani, lehet el is mondtam csak nem emlékszem. Ez a kép elég homályos. És ekkor valami belénk csapódott. Ott volt valami a nagy semmiből. Olyan volt, mintha kettészakítottak volna. Volt annyi erőm, hogy megfogjam Hope kezét, de lehetséges, hogy ez csak úgy véletlenül történt. Fogalmam sincsen. De éreztem, ahogyan megszorítja a kezemet. Aztán képkiesés. A következő emlékem az, hogy az aszfalton fekszek. Egy csaj és egy pasas guggolt mellettem és zseblámpával világítottak. Nem tudtam megmozdulni, akármennyire is akartam. Nem tudtam megszólalni, pedig akartam. Egyszerűen olyan gyenge voltam, mint a kora reggeli harmat. Persze, akkor nem tudtam, hogy mi folyik körülöttem, mi történik velem. Nem fogtam fel, hogy mi történt. Éreztem, hogy el fogok ájulni. A következő emlékem az csak hang. Semmi kép, csakis hangok. Nem tudom, hol lehettem, talán a mentőautóban. Hallottam, hogy a mentősök az állapotomról beszélnek. Egyszerűen rossz állapotban voltam, csak ennyit szűrtem le az egészből. Aztán már semmi emlékem nincsen a balesetről, csak ez.